Élménybeszámolók

Edinburgh (Szuromi András)

Nemrég részt vettem a Shetland Nyelviskola Edinburgh-i angol nyelvtanfolyamán. Nagyon emlékezetes két hét volt, amit ott töltöttem.
Edinburgh gyönyörű város, sok nevezetességgel. Az én kedvencem a város központjában található remek állapotában megmaradt középkori vár. Remek tapasztalat és nyelvgyakorlás volt nekem ez az út, mert nagyon sok különböző nemzetiségű diákkal találkozhattam:
olaszokkal, lengyelekkel, oroszokkal, németekkel, sőt japánokkal és szaúdiakkal is és velük beszélgetve egy kicsit az ő kultúrájukat is megismerhettem.
A tanórákat is élveztem, nyelvtani szabályok helyett itt sokkal inkább a beszéd és önálló írás gyakorlásával foglalkoznak a tanárok. A legtöbb feladatban különböző témákról kellett elmondanunk egymásnak a véleményünket, vagy akár meggyőzni egy csoportot az álláspontunkról. Nagyon érdekes volt ez a 12 fős, soknemzetiségű csoportban való tanulás.
Az iskola nagyon jól karbantartott és felszerelt volt egy hatalmas zöld füves kerttel, ahol a délutáni sportfoglalkozásokat tartották. Mindig többféle délutáni program közül választhattunk, és pénteken szabad délutánunk volt. A különböző sport vagy kulturális programok (pl.: múzeumok, foci, tenisz vagy séta egy kilátó helyre) között mindenki megtalálhatta a magának valót. A hétvégén 3 egész napos kirándulásra lehetett jelentkezni.
Nem kell tartani a “hírhedt” skót akcentustól sem, lassan megszokja az ember. A skótokat nagyon kedves embereknek találtam, szívesen útba- igazítottak a városban. (A buszok nagyon jók, bár a közlekedés egy kicsit lassú a sok megálló és a forgalom miatt.). A fogadó családdal is jókat beszélgettem Skóciáról és Magyarországról.
Én nagyon élveztem ezt a két hetet Edinburgh-ban és másoknak is csak ajánlani tudom.

 

 

 

 

Plymouth 2015. (Farkas András JRSZ hallgató)

Nagy öröm volt számomra, mikor a Jezsuita Roma Szakkollégium által alapított Pedro Aruppe ösztöndíj 2015-ös nyertese lettem. Úgy éreztem ez lesz életem egyik legizgalmasabb két hete.

2015-07-04 (szombat) délután indult a gép Bristolba, ahonnan kisbusszal vittek Plymouthba. Kicsit izgultam, hiszen most voltam először Angliában és szinte egyedül. A velem utazók, kisebb gyermekek voltak és más programokon vettek részt, mint én. Velük csak reggel és este találkoztam. A nyelviskolában színvonalas oktatás és jó hangulat volt mindig. Az első napon kicsit erősebb angol nyelvtudással rendelkező csoporttársaim voltak, de második naptól ugyanolyan szintű csoporttársakat kaptam. Sokat tanultunk nyelvtant, de a szókincset is erősítették. Reggel 9 órától 12:15 ig voltak az óráim minden nap.

Az első szombaton Exeterbe utaztunk az iskola szervezésében. A buszon franciák és magyarok voltak. A városban megnéztük a nevezetességeket és a sétálóutcán ittunk egy finom kávét. Itt is gyakorolhattam az angol nyelvet egy kicsit. Vasárnap otthon voltam pihentem, majd később lementem a közelben levő tengerpartra és sétáltam. Szerencsére mind a két héten jó idő volt. A parton többször megittam egy kávét és élveztem a gyönyörű látványt. Esténként a közös vacsorákon a szállásadómnál rendkívül jó hangulat uralkodott. Szinte minden vacsora után quizt játszottunk, melyben főként Angliáról és angliai emberekről volt szó, ezt természetesen Ő vezetette. Közben mindig  megittunk egy finom teát. Három francia és egy spanyol lakott még ott. Az iskolai tanulmányokat ott lehetett élesben kipróbálni és gyakorolni. Nagy élmény volt számomra az, hogy megértettem magamat és őket is megérthettem. Nem mertem eddig angolul megszólalni, itt viszont muszáj volt. A spanyol fiatalemberrel jóba lettünk és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ez a nyelvgyakorlásban nagyon nagy segítség, hiszen angolul írunk egymásnak.

Az út mindenképpen hasznos volt, hiszen azon kívül, hogy angolul tanultam, megismerhettem különböző nemzetiségű, kultúrájú embereket is. A csoportomba egy török és egy arab fiúval voltam. A második héten csak ketten maradtuk az arab fiatalemberrel. A második hét végén, szombaton este indult a gépünk vissza Budapestre. Éjfél előtt 20 perccel szálltunk le 2015-07-18-án. Fáradtan és élményekkel telve jöttem haza. Ez az út nekem rengeteg élményt, tapasztalatot, ismerőst és persze tudást adott. Az ember mindegy milyen szinten van egy nyelvből, ki kell próbálnia egyszer ha lehetősége van rá, mert nagyon hasznos és beszélve tanulja meg igazán a nyelvtant és a szókincs is így fejlődik. Még egyszer nagyon köszönöm ezt a nagyszerű utat és lehetőséget.

 

 

Dublin  2015. október, tanártovábbképzés 

A beszámoló készítője: Párkányiné Domján Adrien

Helyszín: Emerald Cultural Institute  – DUBLIN

“Az idő lassan elszivárog,
nem lógok mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején. ”

/József Attila/

Ki tudja, hány diáknak tanítottam az évek során tapasztalat híján  tankönyvre hagyatkozva, hogy Angliában, Írországban a házak kétszintesek, lenn a konyha, ebédlő, nappali, fenn a hálószoba. A hálószobáikat nem fűtik, jobb esetben melegvizes palackot tesznek az ágyba. Most meg itt fekszem egy írországi, közelebbről dublini ház felső szintjén, kicsi hálószobámat csak a melegvizes palack “fűti” meg az én lelkesedésem. Csoda-e, ha arra gondolok, belecsöppentem az álmomba?

Másnap, Rathgar kerület utcáin járva, úton az iskola, az Emerald Cultural Institute felé úgy érzem, még mindig álmodom. Ebben a kerületben élt G.B.Shaw. James Joyce, W.B. Yates. Nem szeretnék felébredni.  Két hétig nem is kell, délelőtt nyelvi, délután módszertani képzés, esténként és a hétvégén kulturális tobzódás.

Az Íreknek istenadta tehetségük van a vendégfogadásra. Városukban, viselkedésükben barátságos rend uralkodik​, az érkező néhány nap után önkéntelenül is áthangolódik, ellazul és figyel. A Liffey folyó két partjára települt város utcáin szinte mindenütt zene szól, a történelem együtt lüktet a jelennel. A dublini vár, a katedrálisok, a györgykori építészet piros téglás sorházai hasonlíthatatlan atmoszférát teremtenek. A bejárati ajtók élénk, egymástól elütő vidámsárga, padlizsánlila, haragoszöld, rikító rózsa vagy narancs színei rossz nyelvek szerint a részegek hazatalálását segítik. Igaz az Írek nem vetik meg az italt, wiskeyjük (e-vel írva, a skót whiskytől eltérően) lágy és tiszta, a híres Guiness, a szinte fekete sör, bársonyos.  ​Ám az itteniek leszögezik, sötét sörük otthon csak főzésre való. Aki inna egy pintet, elmegy a kocsmába. A kocsma, vagyis a pub a találkozás, a jókedv, a zene és az együtt töltött idő helye.

Egymás vidám ugratása jellemző az iskolánkban is. Van itt minden náció és korosztály, a helyiek pedig azon dolgoznak, hogy a lehető legkellemesebb és egyúttal legtartalmasabb legyen az idő, amit itt töltünk. Délelőtt a New English File Advanced kötetéből tanulunk, cseh kollégákkal, olasz, koreai, brazil, spanyol diákokkal egy csoportban. A nyelven túl egymás országairól, szokásairól is sokat megtudunk, a helyzet pikantériáját mégis az adja, hogy a csoport nagy része tanár. Talán többet lehet tanulni a módszertanból azáltal, hogy megfigyeljük, miként nyúl az ismert tananyaghoz egy itteni kolléga, mint a délutáni, explicite metodika órákból… Önkéntelen az önreflexió: vajon az én instrukcióim egyértelmű, jól követhető, diákközpontú utasítások-e, kellően előkészített egy olvasási, hallott szöveg értését célzó feladat ahhoz, hogy sikerélményt adjon a diákoknak? Van-e bennem lelkesedés a tárgyam iránt, ami a csoportban is felszítható? Van-e bennem tapintat, amikor hibát javítok, vagy mindez már csak rutin, megújulás nélkül?

A délutánok kérdéseket fakasztó együttgondolkodásban telnek, az idősödő nyelvtanulók gondjait és előnyeit járjuk körül. Ebben újdonság, hogy a kurzuson oktatók nem tanítani akarnak minket, inkább kérdeznek, kérdésfeltevésre, kétkedésre buzdítanak. Az idősebb generáció oktatásmódszertana még képlékeny szakterület, de az egyértelműen növekvő igény fokozatosan termi a jó megoldásokat. Változóban van az életkor szerepének értékelése, egyre kevesebb idősödő ember hiszi el, hogy a kor előrehaladtával nem tud új dolgokat elsajátítani. Ezt az állítást cáfolta már a tudomány, most az ötven felettiek is egyre inkább rácáfolnak, bizonyítva, hogy az évek előrehaladtával jobb tanulási stratégiákat sajátíthatunk el, hatékonyabbakká válhatunk, mint fiatal korunkban.
Előnyöket élvez  az 50 plusszos generáció a fiatalokkal szemben bizonyos szempontból, hiszen  absztrakciós készsége, rutinja, élettapasztalata jó hátországot képez. Oscar Wilde-ot idézve tudják már, nem elég fiatalok ahhoz, hogy mindent tudjanak. Ennél a korosztálynál talán még látványosabb igazság, mint a fiatalok közt, hogy a nyelvet nem tanítjuk, abba inkább belenövünk.

Más szavakkal: nem lehet senkit direkt módon tanítani, csupán a tanulási folyamatát előmozdítani. A tanítás társas viszony, tudásunkat nem átadni kell, hanem segítenünk a nyelvtanulót saját tudásának felépítésében. Ennél az “építkezésnél” az építőanyagot a tanár adja, de az építő végül maga a diák. A hasonlatnál maradva a biztonsági állványzat megépítése ismét csak tanári feladat. Tanárként tudnunk kell, hogyan építsünk köréjük olyan kereteket, amelyeken belül látványos eredményekre képesek nyelvtanulás vonatkozásában. Tanulási kultúrájuk figyelembe vétele, az összetettebb feladatok részfeladatokra tagolása (egyszerre egy kognitív feladat, egyértelmű fázisváltások, a következő megléphető lépcsőfok célba vétele), cselekvésen keresztüli tanításuk, érzelmi biztonságuk megteremtése olyan tanári feladatok, melyek a siker zálogai. Fontos tisztán látnunk a korukból adódó nehézségeiket is, legyenek ezek fizikai (pl.:hallás, látás, mozgás) vagy érzelmi (pl.:új módszerekkel szembeni bizalmatlanság, rugalmatlanság, metakognitív (értsd: tanulásszervezési, saját gondolati folyamatokra reflektáló) készségek töredékessége) jellegűek. Néha az olyan apróságok, mint a könnyebben olvasható ’sans’ karakterek egy számítógéppel írt feladatsornál vagy a háttérzaj csökkentése, komoly segítséget jelenthetnek idősödő nyelvtanulóknak, elkerülhetőek a kis bosszúságok. Visszajelzéseink is hatékonyabbak lesznek, ha szummatív, gondolkodásra késztetőek, inkább a feladatmegoldásra nem pedig a személyre irányuló értékítéletek.

Tanítás végeztével praktikus oldalát is tapasztalhatjuk a gero képzésnek: idős idegenvezető kalauzol körbe a városon és házigazdáink is idősödőek. Gyertyafényes vacsorával, hamisítatlan ír étellel várnak haza. Még arra is van gondjuk, hogy a nyelvtudásunkat pallérozzák. Egyszerűnek tűnő kérdésemre, miszerint szelektíven gyűjtik-e a hulladékot, frappáns patrióta gyorstalpaló választ kapok: Igen, szelektíven gyűjtjük, de nem mondjuk rá sem azt, hogy garbage, se azt, hogy trash, mert ezek amerikai szavak. Azt se, hogy litter, hiszen ez angol szó. Rubbish. Mi írek így nevezzük. Azután kis kulturális képzéssel zárja a napot: előveszi a Jamesont, hogy valódi ír kávéval koccinthassunk: kávé, cukor és wiskey, a tetején vastag tejszíncsíkkal.

Ajánlatkérés