Így tanítunk mi

Nagyon sok különféle elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy miként a legegyszerűbb megtanulni egy idegen nyelvet, de mindenkire alkalmazható recept nincs. A Shetland U.K. Nyelviskola módszertana megpróbálja ötvözni a régi, ám jól bevált módszereket és a legfrissebb kutatásokon alapuló eredményeket. Tanáraink felé elvárásunk, hogy ne csak egyetlen módszert ismerjenek és alkalmazzanak munkájuk során, hanem képesek legyenek a diákok igényeinek legmegfelelőbb tanítási mód kiválasztására és használatára.

A XXI. század egyre táguló világában a többnyelvűség létfontosságú. Céljaink és módszereink kialakításakor azt a sürgető igényt elégítettük ki, hogy nyelvtanulóinknak meg kell birkózniuk azokkal a követelményekkel, melyek szerint:

– a nyelvet gyorsan tanulják meg,
– a tanultakat magabiztosan használják,
– mondanivalójukat a másik fél  megértse,
– az átadni kívánt információ  egyértelmű legyen,
– a nyelvhasználat legyen helyes mind szóban, mind írásban.

A szakmai koncepció lényege, hogy nem adott nyelvtani egységek köré csoportosítja a témákat, hanem az egyes témák keretében vesszük sorra az adott szinthez szükséges nyelvtani egységeket. Az elsődleges cél minden esetben a kommunikációs készség fejlesztése, hogy a hallgató biztonsággal tudja használni a megtanult szavakat és nyelvtani fordulatokat mind szóban, mind írásban.

Tanárainktól azt várjuk, hogy az adott nyelv szabályait saját eszközeikkel, a lehető legérthetőbb és legegyszerűbb módon közvetítsék a hallgatóknak. Segítségükkel a hallgatók a legfontosabb nyelvi készségek területén olyan jártasságra tesznek szert, amelynek birtokában a közélet és a magánélet minden területén megállják a helyüket. Ennek érdekében a tanárok rendszeres továbbképzésen vesznek részt, és munkájukat folyamatosan ellenőrizzük.

Iskolánk eleget tesz az idő kihívásának: egy korszerű, kommunikációt előtérbe helyező nyelvoktatási irányt követ, úgy, hogy megadja azt a stabil alapot, amellyel a különböző vizsgákra készülők továbbléphetnek.

A kommunikációs készséget tematikusan felépített szókinccsel, valamint a hétköznapi fordulatok begyakoroltatásával fejlesztjük. Kiemelkedően fontosnak tartjuk a már megtanult anyaghoz való folyamatos visszatérést, az állandó ismétlést.

Az a tény, hogy lehetőség van anyanyelvi tanárok alkalmazására, lehetővé teszi a természetes nyelvi közeg megteremtését. A magyar nyelvtanárok munkájának köszönhetően azonban a nyelvi tudatosság és az írásbeliség fejlesztése sem kerül háttérbe. Az írásbeli készségek kialakításához a modern elvárásoknak megfelelően hangsúlyt fektetünk a nyelvhelyességre (amely a szóbeli készségek fejlesztésénél nem tekinthető elsődleges szempontnak). Mivel a célul tűzött vizsgák közül néhány két nyelven történő gondolkodást igényel, ennek elérésére a fordítástechnika oktatása, a fogalmazáskészség és a szövegértés fejlesztése is hangsúlyozott szerepet kap módszertanunkban.

(forrás: http://www.nyak.hu/)

Mesterfokú nyelvhasználó:

KER C2:  Szinte minden hallott vagy olvasott szöveget  könnyedén megért. A különböző beszélt vagy írott forrásokból származó információkat össze tudja foglalni, összefüggően tudja felidézni az érveket és az elbeszéléseket. Természetes módon, nagyon folyékonyan és pontosan tudja kifejezni magát, a jelentések kisebb árnyalatai között is különbséget tud tenni, még a bonyolultabb helyzetekben is.

KER C1: Meg tud érteni igényesebb és hosszabb szövegeket különböző típusú szövegek széles körében, és a rejtett jelentéstartalmakat is érzékeli. Folyamatosan és természetes módon tudja kifejezni magát, anélkül, hogy túl sokszor kényszerülne arra, hogy keresse a kifejezéseket. A nyelvet rugalmasan és hatékonyan tudja használni társalgási, tanulmányi és szakmai célokra. Világos, jól szerkesztett, részletes szöveget tud alkotni összetettebb témákban is, és eközben megbízhatóan alkalmazza a szövegszerkesztési mintákat, kötőszavakat és szövegösszekötő elemeket.

Önálló nyelvhasználó:

KER B2: Meg tudja érteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú szövegek fő gondolatmenetét, beleértve a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Folyamatos és természetes módon olyan szintű normális interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő. Világos, részletes szöveget tud alkotni különböző témák széles körében, és ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat.

KER B1: Megérti a fontosabb információkat olyan világos, standard szövegekben, amelyek ismert témákról szólnak, és gyakori helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola, a szabadidő stb. terén. Elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás során adódik. Egyszerű, összefüggő szöveget tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy amelyek az érdeklődési körébe tartoznak. Le tud írni élményeket és eseményeket, álmokat, reményeket és ambíciókat, továbbá röviden meg tudja indokolni és magyarázni a különböző álláspontokat és terveket.

Alapszintű nyelvhasználó

KER A2: Megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak (pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információ, vásárlás, helyismeret, állás). Tud kommunikálni olyan egyszerű és begyakorolt feladatok során, amikor egyszerű és közvetlen információcserére van szükség ismerős és begyakorolt dolgokra vonatkozóan. Tud egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni saját hátteréről, szűkebb környezetéről és a közvetlen szükségleteivel kapcsolatos dolgokról.

KER A1: Megérti és használja a számára ismerős mindennapi kifejezéseket és nagyon alapvető fordulatokat, amelyeknek célja konkrét szükségleteinek kielégítése. Be tud mutatkozni és be tud mutatni másokat, meg tud válaszolni és fel tud tenni olyan kérdéseket, amelyek személyes jellegűek, pl. a lakhelyre, ismerősökre és tulajdontárgyakra vonatkozóan. Képes egyszerű interakcióra, amennyiben a másik személy lassan és világosan beszél és segítőkész.

(A képzési programok teljes terjedelmükben megtekinthetőek az ügyfélszolgálaton)

S.sz.Engedélyezett képzés nyilvántartásba vételi számaEngedélyezett képzés megnevezéseFelnőttképzési nyelvi programkövetelmény megnevezéseModulok száma /
egy modul óraszáma
1.E-000309/2014/C001Angol  C2 1 1 039 – C1-es szintAngol  C2 1 1 039 nyelvi programkövetelmény19  /  60
2.E-000309/2014/C001Angol  C2 1 1 019 – KER C1/CS60Angol  C2 1 1 019

Angol KER C2 általános csoportos kontaktórás képzés, MM Publications (60)

16  /  60
3.E-000309/2014/C001Angol  C2 1 1 020 – KER C1/E30Angol  C2 1 1 020 Angol KER C2 általános egyéni kontaktórás felkészítés, MM Publications (30)20  /  30
4.E-000309/2014/C001Angol  C2 1 1 018 – KER C1/CS30Angol  C2 1 1 018

Angol KER C2 általános csoportos kontaktórás képzés, MM Publications (30)

28  /  30
5.E-000309/2014/C002Német  C2 1 1 037 – C2-es szintNémet  C2 1 1 037 nyelvi programkövetelmény23  /  60
6.E-000309/2014/C003Olasz C2 1 1 043 – C2-es szintOlasz C2 1 1 043 nyelvi programkövetelmény23  /  60
7.E-000309/2014/C004Spanyol C2 1 1 038 C1-es szintSpanyol C2 1 1 038 nyelvi programkövetelmény19  /  60
8.E-000309/2014/C005Francia C2 1 1 036 – C1-es szintFrancia C2 1 1 036 nyelvi programkövetelmény19  /  60
9.E-000309/2014/C001Angol  C2 1 1 045 – KER C1-es szintAngol  C2 1 1 045 számú nyelvi programkövetelmény24  /  40
10.E-000309/2014/C002Német  C2 1 1 047 – C2-es szintNémet  C2 1 1 047 számú nyelvi programkövetelmény29  /  40
11.E-000309/2014/C001Angol C2 1 1 091 – C1-es szintAngol C2 1 1 091 számú nyelvi programkövetelmény19  /  60
12.E-000309/2014/C002Német C2 1 1 092 – C1-es szintNémet C2 1 1 092 számú nyelvi programkövetelmény23  /  60
13.E-000309/2014/C005Francia C2 1 1 093 – C1-es szintFrancia C2 1 1 093 számú nyelvi programkövetelmény19  /  60
14.E-000309/2014/C004Spanyol C2 1 1 094 – C1-es szintSpanyol C2 1 1 094számú nyelvi programkövetelmény19  /  40
15.E-000309/2014/C003Olasz C2 1 1 095 – C2-es szintOlasz C2 1 1 095 számú nyelvi programkövetelmény23  /  60
16.E-000309/2014/C006Angol C1 3 088 – KER C1-es szintAngol C1 3 088 számú nyelvi programkövetelmény20 / 60
17.E-000309/2014/C007Német C1 3 134 – KER C1-es szintNémet C1 3 134 számú nyelvi programkövetelmény20/60